Új járművek érkeznek a MÁV-hoz, már azt is tudni, hol lehet velük találkozni
Rövidesen a GYSEV Siemens Vectronjai is új utakon tűnhetnek fel, de Alstom Astride villamos mozdonyok is forgalomba állnak.
A színművész a Nagybőgő című monodrámában lép majd fel Hódmezővásárhelyen.
Sajátos módon reklámozza Klem Viktor színművész a Nagybőgő című monodrámát, amelyet rövidesen a hódmezővásárhelyi Németh László Városi Könyvtárban mutatnak be.
A darab fekete-fehér plakátjához Klem az alábbi kísérőszöveget fűzte:
„Remélem, hogy Lázár és Márki -Zay urak is ott lesznek s szépen, egymás mellé ülve mulatnak majd.”
A sajátos meghívásra egyelőre még egyik fél sem reagált.
Ahogy arról a Mandiner is beszámolt, a két hódmezővásárhelyi politikus mintegy négy év után kedden ült le egymással tárgyalni. A négyszemközti egyeztetés részleteiről pedig egy közös sajtótájékoztatón számoltak be.
Nyitókép: Klem Viktor Facebook-oldala